2011.12.30. Kategória: Viccek
Agresszív kiscsávó

Egy kisfiú a nappali szobában játszott az új elektromos vasútjával, amit karácsonyra kapott. Anyja a konyhában mosogatott. Egyszer csak hallja, hogy a vonat megáll, a fia meg elkiáltja magát – Hé faszfejek! Ha le akarnak szállni, most húzzák le a belüket! Azok a seggfejek, akik meg fel akarnak szállni, mozogjanak, mert indulni akarunk. Az anya döbbenten hagyta abba a mosogatást, berohant a szobába és ráförmedt a fiára – Ebben a házban nem beszélünk így fiatalember! Most pedig felmész a szobádba és elgondolkozol a viselkedéseden. A kisfiú felment a szobájába, majd két órával később visszatért, és újra játszani kezdett a vonattal. Anyja hallotta, hogy a vonat megállt és a fiú így szólt – Azoknak, akik most leszállnak, szeretettel megköszönjük, hogy velünk utaztak. Ne felejtsék el magukkal vinni a poggyászukat! Akik most szállnak fel, nagyon kérem tegyék a csomagjaikat az ülés feletti tartóra. Hamarosan indulunk! Az anya rettenetesen büszke volt, a fiú pedig folytatta : Azok pedig, akik ki vannak akadva a két órás kibaszott késés miatt, panaszukkal keressék fel a hülye picsát a konyhában!

2011.12.30. Kategória: Egyéb
Nagy buli lehetett 🙂

Nagy buli lehetett 🙂
2011.12.24. Kategória: Viccek
Én nem fizetem . . .

Egy nap Petike megkérdezte apukáját, hogy kaphatna-e egy mounten-bike-ot születésnapjára.Az apa így szólt: "Petikém, most vettünk fel 3 millió Ft kölcsönt a házra, sajnos nincs most pénzünk biciklire.Várj karácsonyig". Eljött a karácsony, Petike megint rákérdezett."Sajnos, még mindig sok a tartozásunk, talán majd máskor..." Három nappal később Petike nagy bőröndöt cipelve kilép a házból.Az apja megkérdezi: Miért mész el,kisfiam,nem szeretsz már minket?Tegnap, mikor elmentem a szobátok ajtaja előtt hallottam, hogy azt mondod, hogy elmész, és anya megkért, hogy várd meg, mert ő is megy. Hát, tudjátok ki marad itt ekkora tartozással!

2011.12.23. Kategória: Mondás, idézet
Egyetemista vagy ? - Hagyd ott ! - Most !

Régebben az embereket a szerint értékelték, hogy milyen diplomával rendelkeztek. De mi a helyzet ma? "YALE EGYETEMI BESZÉD : Kérem nézzenek jól maguk körül. Nézzék meg a baljukon ülő évfolyamtársukat. Most nézzék meg a jobbjukon ülő évfolyamtársukat. Most gondolkodjanak el a következőn: 5 év múlva, 10 év múlva, még 30 év múlva is,nagy az esély arra, hogy a baljukon ülő személy vesztes lesz.Viszont a jobbjukon ülő személy az is vesztes lesz. És maguk, ott középen? Mire számíthatnak? Vesztesek lesznek. Vesztes Cum Laude. Ha előre tekintek, nem látok fényes jövőt, nem látok ezernyi kiemelkedő ipari vezetőt. Most fel vannak zaklatva. Ez természetes. Mégis, hogy jövök én, Larry Ellison, aki kibukott az egyetemről ahhoz, hogy ilyen módon ítélkezzem a nemzet egyik legnagyobb presztízsű egyetem végzősei előtt? Megmondom. Mert én, Lawrence Ellison, a bolygó 2. leggazdagabb embere, kibuktam az egyetemről, és maguk nem. Mert Bill Gates, a bolygó leggazdagabb embere kibukott az egyetemről és maguk nem. Mert Paul Allen, a harmadik leggazdagabb ember, kibukott az egyetemről, és maguk nem. És azért mert Michael Dell, aki jelenleg a kilencedik helyen áll, is kibukott. Most azon méláznak, hogy van-e még remény? Nincs. Maguk már végeztek. Túl sokat abszorbáltak. Már beépített sisakot viselnek. Most azokhoz szólok akik még nem végeztek: ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni. Pakoljanak össze! Menjenek el! Ne jöjjenek vissza! Valósítsák meg álmaikat! ! ! Mert bizton mondhatom, hogy az a beépített sisak úgy fogja lehúzni magukat, mint most ezek a biztonsági őrök engem....."

Egyetemista vagy ? - Hagyd ott !  - Most !
2011.12.21. Kategória: Egyéb
Balázs küldte

"Hello ! Az asszony kapott szemes kávét ajándékba. Van egy több mint 200 éves kávédarálóm, de nagyon sokat kellet volna tekerni. Így lett belőle 21. századi kávédaráló."

Balázs küldte
2011.12.20. Kategória: Videók
Hihetetlen nagy öngól !

2011.12.20. Kategória: Egyéb
Nagyobb nem volt ?

Nagyobb nem volt ?
2011.12.18. Kategória: Videók
Nagy nehezen sikerült megoldani 🙂

2011.12.11. Kategória: Egyéb
Adathalász átverés a Facebookon

A Facebookon terjedő : "Mi az indián neved?" alkalmazás, egy ügyesen álcázott adathalász eszköz. Ha megnyomtad a beleegyezés gombot az alkalmazás futtatására egy ékszerüzlet hozzájuthat személyes adataidhoz, és csatlakoznod kellett a Facebook oldalához, promócióhoz kötötte az alkalmazását. Így lett egy egyszerű ékszer üzletnek 730 ezer rajongója a facebookon, és lett ezzel Magyarország legnagyobb cége a Facebookon. Teljes cikk a piros linken :

magyarinfo.blog.hu20111210adathalasz_atveres_a_mi_az_indian_neved_alkalmazas_a_facebookon?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare

Adathalász átverés a Facebookon
2011.12.10. Kategória: Viccek
Adj egy csókot . . . .

Egy lány a híd korlátján áll és épp készül beleugrani a folyóba, amikor arra jön egy kerékpáros fiú. Odaszól a lánynak: - Hé, hát te meg mire készülsz ott fent? - Beleugrom a vízbe, öngyilkos akarok lenni. - Ugyan, micsoda butaság! Gyere ide inkább és adj egy csókot! - mondja incselkedve a biciklis. A lány odamegy, megcsókolja, hosszan, szenvedélyesen. A fiú nagyot sóhajt: - Hű, ez volt életem eddigi legklasszabb csókja! Te aztán egy igazi tehetség vagy, kár lenne ezt elpazarolni. Mondd, miért akarsz meghalni? - Mert a szüleim nem bírják, hogy lányruhában járok...

2011.12.10. Kategória: Mondás, idézet
Közvélemény kutatás - A kurva

Azt ötöltem ki, hogy közvélemény kutatást tartok, megkérdezem a gyerekeket, hogy szerintük ki/mi az a "kurva", persze először a szülőktől kérek engedélyt. 1. Zsófi, 6 éves. "A kurva? Az egy csúnya szó amit apu mond amikor nem megy a számítógépe." 2. Bécike 7 éves "A kurva az a fradi mert apa mindig azt mondja hogy kurva fradi kurva fradi, bár nem tudom, hogy mi az a fradi, de biztos az is nagyon csúnya szó." 3. Botond, 7 éves "A kurva az az, aki nagyon ki van festve és nincs pénze ruhára, ezért áll az út szélén és kéreget az autósoktól pénzt ruhára." 4. Petra, 6 éves "A kurva az egy olyan néni, aki csak este dolgozik, mert akkor jönnek haza fáradtan az apukák és ő beszélget velük. Én is szeretnék majd kurva lenni. *(itt anyuka hanyatt esett...)* 5. Pistike, 6 éves: "A kurva az egy olyan néni, aki pénzért ad puszit. Anyu ingyen ad, tehát anyu nem kurva."

2011.12.10. Kategória: Mondás, idézet
Hull a pelyhes fehér hó

Hull a pelyhes fehér hó Jöjj el végre sószóró! A nyári gumi már nem jó Elakadt a télapó! Van zsákodban minden jó: iPhone, Xbox, Nintendo! Hogyha drágul a svájci frank Vihet mindent el a bank... Kiskarácsony nagyker áron Átcímkézték a kalácsom Színes tévé részletekre Behajtó jön kéthetente... Csengőszó csengőszó itt a behajtó! Kuss legyen és bezárva az ablak és ajtó... Jajj de szép a karácsonyfa Zárlatos az egyik gyertya Megoldást nyújt minden bajban Műfenyőfa made in Tajvan Szerző : Polgár Peti